A zakuszka ma már annyira a miénk, hogy sokszor el is feledkezünk róla, hogy a távoli Grúziáig, Örményországig nyúlnak a gyökerei. Ahány ház, annyi íz, és rendszerint még házon belül is sokféle recept van használatban.
Én az édesanyám receptje szerint főzöm már 17 éve.
Kezdetben olyan nagy dolognak tűnt. D. át is írta a receptet a saját stílusában. Minden ősszel nevetek egyet, ha elolvasom, mert így kezdődik: „Vegyünk egy mély lélegzetet és készüljünk fel lelkiekben a következő 12-24 órára.”:) ( Természetesen ebbe a vásárlás, piacolás is bele van kalkulálva).
Hozzávalók: 7-8 dl olaj
                            1/4 kg hagyma
                            2 kg paradicsompaprika
                            1 l paradicsomlé
                            1 l főtt paszuly
                            1 kg murok
                            1 evőkanál cukor
                            1 kávéskanál szalicil
                            só,egész bors, babérlevél ízlés szerint
Az adag a megpucolt zöldségekre vonatkozik.
Elkészítés: A hozzávalókat húsőrlőn ledarálom olyan sorrendben, ahogy majd a fazékba kerülnek.
Olajat öntök egy magas falú fazékba vagy lábosba. Elkezdem dinsztelni a hagymát. Ha megpárolódott, hozzáteszem a paradicsompaprikát. Szinte folyamatosan kavarom. Amikor szükséges, pótolom az olajat. Ha a paprika majdnem kész, beleöntöm a murkot. Sózom, beleteszem a borsot és a babérlevelet is.  Addig főzöm, amíg minden zöldség puha lesz. Ekkor hozzáadom a megfőtt paszulyt és a paradicsomlevet. Addig főzöm így, amíg az olaj már különválik és feljön a tetejére. Ekkor adom hozzá a cukrot.
Amíg fő a zakuszka, előkészítem és csírátlanítom az üvegeket. A forró zakuszkát a még forró üvegekbe adagolom. Mindenik üveg tetejére forró olajat öntök. Erre jön a szalicil. Az üvegeket lezárom és száraz dunsztba teszem 2 napra. Ebből a mennyiségből 10 üveggel lesz.
 
A csak nekem írt recept így végződik: „Kifújjuk magunkat, de nem nagyon, mert még hátra van a mosogatás és a takarítás. Egy évre elrakjuk óriási edényeinket és próbáljuk elfelejteni az egészet.” 🙂

 

Tipp 1. : Amikor enni akarjuk, az olajat leöntöm, csak a tartósítás miatt van rá szükség.
Tipp 2. : Ha nincs egy egész napom az elkészítésére, akkor egyik nap bevásárolok, minden zöldséget megtisztítok, ledarálok. Másnapra így csak a főzés marad.
Tipp 3. : Mindig több adagot készítek, így egész évben van a pincében.

Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram