Citromos aranydurbincs brokkolis bulgurral

5 hozzávaló (ha a minden háztartásban jelen levő olajat, sót, borsot nem számolom) és ilyen remek, egészséges ételt tehetünk az asztalra.

Az aranydurbinccsal először külföldi vendéglők étlapján találkoztam, aztán nálunk is elérhető lett. Leginkább sütőben készítem, mivel nagyobb példányokról van szó. Egyszerű, ízletes, tápláló.

Természetesen más fajta halból is el lehet készíteni. A képen tényleg citrom van, óriási, illatos Meyer citrom. De bármilyen más is megfelel, aminek a héját is fel lehet használni.

Hozzávalók: 2 nagyobb aranydurbincs

só, bors

2 citrom

olaj,

4 gerezd fokhagyma

A körethez: 1 kisebb brokkoli

20 dkg bulgur

Elkészítés

  1. A halakat sózzuk, borsozzuk. A citromokat felszeleteljük. A halat néhány helyen beirdaljuk, a résekbe citromszeleteket dugdosunk.
  2. A hal belsejébe kerül a fokhagyma és még citrom. Egy tepsibe olajat öntünk, a halakat belehelyezzük és sütőben megsütjük.
  3. A brokkolit rózsáira szedjük és pároló edényben, gőz fölött megpároljuk.
  4. Kevés olajon a bulgurt megfuttatjuk, sózzuk, majd felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel. Megfőzzük.
  5. A bulgurt a brokkolival összekeverjük és a citromos hallal tálaljuk.

Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram