DSCN1304

Kicsit sajnáltam magam, látva mindenütt a spárgás recepteket, hogy én kimaradok ebből. Errefelé nagy ritkán lehet csak spárgát kapni és hát a nagyipari változat nem az igazi. Aztán megláttam a fb-n egy hirdetést, hogy Háromszéken, Szentléleken (a szülőfalum szomszédságában) is termesztenek spárgát. Édesanyám, mintha csak erre várt volna, készségesen jelentkezett, hogy elhozza nekem. És ha már jött, hozott a kertből spenótot, sóskát, rebarbarát, zöldfűszereket és finom házi tojást is.

Mire megérkezett, a quiche tésztája már elő volt sütve, már csak a spárga és a tojás kellett befusson.

DSCN1289

3 kötés spárgát kértem, így kissé meglepődtem a 3 kilónyi mennyiségen, ami érkezett. Szentléleken nem aprózzák el és úgy tűnik nem fine diningban utaznak.

Spárga project tehát on. Még csak az kell, hogy valaki lazactenyésztésbe fogjon a környéken…Jemenben is sikerült, nem?! 

DSCN1290

Az újhagymás quiche receptemet alakítottam át, amit napra pontosan egy évvel ezelőtt töltöttem fel.  Véletlenül nem ma van a nemzetközi quiche nap?

DSCN1294

Hozzávalók

 Az omlós tésztához: 25 dkg liszt

                                            1 tojás
                                            15 dkg vaj
                                            1 kávéskanál só
                                            csipet cukor

 
A töltelékhez: 1 kis kötés zöld spárga
                      10 dkg füstölt lazac
                       5 dkg parmezán
                       só 
                      3 tojás
                      2,5 dl tejföl
DSCN1295

Elkészítés:  A tészta hozzávalóit összegyúrom és 20 percre hűtőbe teszem. Ha megpihent, kerek formára nyújtom és egy kivajazott piteformába teszem. Villával megszurkálom. 15 percre visszarakom a hűtőbe. Majd sütőpapírt, nehezéket (bab) teszek rá é 200 fokos sütőben 15 percig elősütöm. Leveszem a papírt a nehezékkel és még 8 percig sütöm, hogy egy kis színt kapjon.

Közben a spárgát megpucolom, a végeit meghámozom, levágom és kis darabokra vágom. A  szép spárgacsúcsokat egyben hagyom. 

A lazacot feldarabolom. A sajtot lereszelem. A tojást a tejföllel homogénre kavarom. A sajtot belekavarom. Ráöntöm az elősütött tésztára, kirakom a szép spárgacsúcsokkal. A lazacot és a darabolt spárgát is elosztom rajta. Sütőbe teszem és kb. 20 perc alatt készre sütöm. 

DSCN1287
Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram