Töltött kucsmagomba

Évek óta fájt a fogam a kucsmagombára. Mivel én csak hírből ismertem, hittem is, meg nem is, amikor egyik barátunk azzal biztatott, hogy elvisz egy jó lelőhelyre. De nem is olyan egyszerű összehangolni a kevéske szabadidőt a megfelelő időjárással. Aztán valahogy mégis összejött, és bár végig lógott az eső lába, nem hagytuk magunkat eltántorítani. Lelkesen gyalogoltunk, de egy idő után kezdtem azt hinni, hogy rosszul fogalmaztuk meg a célt. Bezzeg, ha csigát akartunk volna enni…Hogy mégse legyen teljesen eredménytelen a természetjárás, elkezdtem kankalint és mentát gyűjteni. Aztán J. kiabált, hogy megvannak az első példányok. Gyönyörűségesek voltak és sok volt belőlük. Jutott mindenkinek! És itt mintha megtört volna az átok, utána még többet is találtunk. 

Különféle elkészítési módok lebegtek a szemem előtt, de végül a barátaink receptjét készítettük el az én medvehagymás krumplimmal. Fenséges volt! Köszönet érte itt is!

Hozzávalók: 70 dkg kucsmagomba

                       5-10 szem olajbogyó

                       5 dkg sonka

                       5 dkg aszalt szilva

                       20 dkg bacon

                       5 dkg sajt (opcionális)

Elkészítés

  1. A kucsmagombákat alaposan átvizsgálom, megmosom, megszárítom. (A szárukat letöröm és megszárítom).
  2. Az olajbogyót, sonkát és aszalt szilvát apróra vágom. Ezzel töltöm meg a kucsmák belsejét.
  3. Mindenik töltött kucsmát bacon szeletbe burkolom és b. 20-25 perc alatt a sütőben megsütöm.
  4. Az utolsó 5 percben vékony sajtszeleteket is lehet a sült gombára tenni.
Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram