A feltűrt puliszkát mindig édesapám készítette nálunk. Mikor gyerekek voltunk, mindig azt mondta, hogy „malackát” készít. Én néha meg is simogattam a vászonkendőt, amibe be volt bugyolálva, olyan jó, meleg érzés volt, mintha tényleg egy kis állatka hátát simogatnám.
A feltűrt puliszka a világ legegyszerűbb eledele, gyakorlatilag 2 hozzávalóból, a puliszkalisztből és a juhtúróból áll. Na jó, persze víz és só is kel hozzá, de az szinte minden ételhez kell.
Vegyes zöldségsalátával szoktuk enni, de ősszel szőlővel is igen jó!
Hozzávalók: 20 dkg kukorica liszt
6 dl víz
só
35 dkg juhtúró
Elkészítés
- A vizet a sóval felteszem forrni. Amikor felforrt, beleszórom a kukorica lisztet közepes lángon és folyamatosan kavargatom addig, amíg megfő. Keményebbnek kell lennie.
- Egy konyharuhát az asztalra terítek, ráteszek egy azonos méretű nylont (ez el is maradhat, ha nem sajnáljuk a konyharuhát). A forró puliszkát ráborítom, majd kb. 1 cm vastagságban, téglalap alakúra egyengetem.
- A juhtúrót egyenletesen rámorzsolom, majd a konyharuha segítségével szorosan feltekerem, mint egy kalácsot, vagy roládot.
- Kb. negyed óráig békén hagyom, hogy összeálljon, a túró kissé megolvadjon.
- Szeletekre vágva tálalom.
Please follow and like us: