Erre a kenőkére még kamaszkoromból emlékszem. Évek óta nem készítettem, így most megint az újdonság erejével hat.

Nem tudom, hogy a nyolcvanas évek Romániájának szűkös konyhája, vagy a székely leleményesség szülte, szerintem ma is különlegesen ízes fogás. 

Talán furcsának tűnhet, hogy krumplit is tartalmaz, de önmagában a nyers zeller nagyon intenzív ízű. 

Jobban belegondolva köretként is el tudom képzelni. De csakis zellerszeretőknek! Bár, állítólag, akik sok zellert fogyasztanak, jó szeretők lesznek, hiszen kiváló afrodiziákum.

Hozzávalók: 1 nagy (kb. 40 dkg) zeller

                            1 közepes krumpli

                            1 tojás sárgája

                            1 evőkanál mustár

                            2 dl olaj

                            só, bors

                            1/2 citrom leve

                             zellerzöld

Elkészítés

  1. A krumplit héjában megfőzzük. Ha kihűlt, villával összetörjük. A zellert meghámozzuk, rácsavarjuk a citrom levét, hogy nehogy megbarnuljon. Lereszeljük.
  2. A tojás sárgájából, a mustárból és az olajból majonézt készítünk. A reszelt zellert összekavarjuk a kihűlt, tört krumplival és a majonézzel.
  3. Sózzuk, borsozzuk, apróra vágott zellerzölddel ízesítjük.
  4. Friss kenyérrel, pirítóssal, zöldségekkel nagyon finom!
Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram