A sült alma számomra a gyermekkoromat idézi, akkoriban a vaskályha tetején sütötték a nagyszüleim és nem volt benne töltelék. Aztán évekig eszembe se jutott ez az egyszerű finomság. A gyermekeim óvodájában azonban hagyomány volt, hogy Márton napkor almát sütöttek. Elementáris erővel keltek életre gyermekkorom ízélményei. Azóta, ahogy beköszönt az ősz, almát sütök, töltve, vagy csak simán, egyszerűen.

Most egy ünnepibb változatot készítettem egy hamarosan induló magazin számára. Ha aktuális lesz, elárulom a nevét.

Hozzávalók: 8 szép alma

                            8 szem mandula

                            20 dkg fekete áfonya

                            1 dl bodzaszörp

                             3-5 szem borókabogyó

                             30 dkg vörös áfonya (fagyasztott)

                             4 evőkanál cukor

                             1 fahéjrúd

                             2 evőkanál mandula lapocska

Elkészítés

  1. A fekete áfonyát a bodzaszörppel és a borókabogyóval összefőzzük. A vörös áfonyát a cukorral elkavarjuk.
  2. Az almák tetejét levágjuk, magházukat kiszedjük úgy, hogy alul lehetőleg egyben maradjanak. A keletkezett üregbe teszünk 2 szem mandulát és egy evőkanál bodzás  fekete áfonyadzsemet.
  3. Egy tűzálló edénybe rakjuk az almákat, kalapjukkal befedve. Köré öntjük a vörös áfonyát, beletördeljük a fahéj rudat.
  4. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg az almák megpuhulnak/megpirulnak és a vörös áfonya szósz kissé besűrűsödik. Mandula lapkával meghintve tálaljuk.

Tipp: Forrón és hidegen egyaránt finom.

Kiegészíthetjük vaníliafagylalttal, ekkor forrón tálaljuk.

Ha nincs kéznél áfonyánk, áfonyadzsemmel is helyettesíthetjük.

Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram