Lassan itt a málnaszezon, előtte illik elhasználni a fagyasztóból a tavalyi utolsó adagokat. Ehhez a desszerthez megfelel a fagyasztott gyümölcs is, csak a tetejére van szükség néhány szem friss málnára.

Én ordával készítettem, itt Erdélyben egész nyáron rendelkezésünkre áll ez a finom, juhtejből készülő termék. Ha ordához nem lehet hozzájutni, ricottát javaslok helyette.

A világ legegyszerűbb desszertje, gyerekek is elkészíthetik. Főzni nem kell, ezért kánikulában is jólesik elkészíteni. A nagy hőségben lehet, hogy csak ennyi kell a gyerekeknek ebédre. Úgy is rendben van.

Ez a fotóm ott díszeleg az Erdélyi Konyha lapcsalád Főzőiskola kiadványának júliusi címlapján. Aki nem hiszi, járjon utána!

Hozzávalók: 4-6 drb. zabkeksz

20 dkg orda

20 dkg mascarpone

4 evőkanál tejszín

3 evőkanál cukor

3 evőkanál vaníliás porcukor

1 citrom

30 dkg málna

3 dkg erdei mogyoró

tealevél/menta

Elkészítése

  1. Pár szép málnaszemet félreteszünk a díszítéshez. A többi málnát a cukorral és fél citromhéjával összefőzzük.
  2. Az ordát villával összetörjük. Elkavarjuk a mascarponéval, a tejszínnel, a vaníliás porcukorral, fél citrom levével és reszelt héjával.
  3. A poharak aljába kekszet tördelünk. Elosztjuk rajta az ordás krémet.
  4. A tetejére halmozzuk a málnakompótot.
  5. Friss málnával, mogyoróval, tea/mentalevéllel díszítve tálaljuk.
Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram