Egy hónapja érdekes meghívót kaptam. Szencsedbe, ebbe a néhány lelket számláló kis faluba. “Birkahús fogyasztását népszerűsítő kampányt indítunk”-állt a levélben és szívesen invitált a Nyulas tanya gazdája, Imre, hogy több újságíróval, neves éttermek üzemeltetőivel, valamint gasztrobloggerekkel vegyek részt egy birkahúsos vacsorán.

“Az egyetlen székelyföldi őshonos háziállatunk, a kovásznai sárgapofájú berke fekete változata, méltó nagykövete lehet a birkahús fogyasztás népszerűsítésének. A fenntartható gazdaságokból származó, kizárólag legelőn nevelt növendék berke bárány, húsformában lehet, hogy elmarad, de különös ízvilága, élvezeti értéke vetekszik bármely híres nemzetközi fajtával. Régi feljegyzésekből kitűnik, hogy a fekete berke húsát a legtöbbre becsülték a török szultán konyhájában is”!-olvastam tovább a tájékoztatót és erősen gondolkodóba estem.

Én a fekete berkéről gyerekkoromban hallottam utoljára. Nagyapám nagy becsben tartotta a fekete berke bundájából készült kucsmáját. Szerettem nézegetni, simogatni a göndör hurkokat rajta.

Ám a birkahússal nem vagyok nagy barátságban. A bárányhúst felnőttkoromban szerettem meg, a gyermekeim hatására. Növendék bárányt, vagy juhhúst viszont nem ettem, idegenkedtem a faggyú ízétől, illatától.

Gasztrobloggerként azonban kevés dologra mondok nemet, annál kíváncsibb vagyok és bár előfordul, hogy egy-egy alapanyagra azt mondom, hogy nem az én világom, soha nem gondolom azt, hogy ez végleges. Az ember ízlése változik, én is egyre befogadóbb vagyok, ahogy telnek az évek. Némi tétovázás után elfogadtam tehát a meghívást.

A helyszínre földút vezet, a birtokot nagytestű kutyák őrzik. Éppen egy kiadós zivatar után érkezem, a levegő olyan friss, hogy harapni lehet. Az egész táj csupa kék és zöld, városi embernek kész színterápia.

A konyhában már lázas készületek folynak, Szőcs Előd séf neve garancia arra, hogy ma finomakat eszünk, mégis csak akkor nyugodtam meg teljesen, amikor tálalták az előételt. Kiderül, hogy az izraeli származású sztárséf, Yotam Ottolenghi receptje alapján készült fűszeres bárányfasírtot kapunk, savanykás, citromos-joghurtos szószban. Az étel fenséges! Sosem gondoltam volna, hogy Szencsedben Ottolenghi receptet kóstolok, igazi egzotikum ez itt, a fenyvesek közt.

A második fogás a palócleves, a Gundel-recept alapján. Felénk ritkán van a vendéglők étlapján, pedig milyen finom és tartalmas! Ha elő is fordul néha, legtöbbször disznóhússal készítik. A leves tökéletes, pont olyan, amilyennek lennie kell.

Lassan már tele vagyok, de még ezután érkezik a főfogás, a kemencében sült bárány tabbouleh-vel. A hús ízletes, omlós, ropogós, igazi pecsenye. Kiválóan talál hozzá a friss, sokízű tabbouleh.

Mindig mondom, hogy érdemes tanulni azoktól a népektől, akik gyakran esznek bizonyos alapanyagot, például a keletiektől a bárányhús felhasználását és elkészítését.

Ha inspiráció kellene a bárányhúsos ételekhez:

  1. Mentás-citromos báránykebab színes salátával
  2. Tépett bárányhús medvehagymás lepénykenyérrel, fetás mártogatóval
  3. Marokkói zöldséges bárányragu

S mert ez a poszt a bárányhús népszerűsítéséről szól, még néhány recept a nagyvilágból:

  1. Harira- lencseleves bárányhússal, Marokkóból
  2. Walesi báránynyak leves
  3. Palócleves

A fekete berke húsa valóban kiváló és értékét az adja, hogy az állatok friss füvet legelnek egész életükben a hegyi legelőkön. Ehhez képest az ipari, boltokban kapható hús csak gyenge utánzat.

A finom bárányhúsos ételek íze egy hónap után is a számban van, az előétel volt a kedvencem, talán azért, mert az volt teljesen új számomra.

Szóval a címben egy kicsit túloztam, Yotam Ottolenghi tudtommal még nem járt Szencsedben, de biztos vagyok benne, hogy nem lenne ellenére.

A vacsorán több állattartó gazda is jelen volt, akik küldetésüknek érzik a fekete berke megmaradását, elterjedését és népszerűsítését Székelyföldön. A házigazda, Nyulas Imrén kívül Rákossy Zsigmond állatorvos, valamint két figyelemreméltó, fiatal farmtulajdonos, Cséki Péter, valamint Tepoc Lóránt foglalkozik fekete berke tartással Székelyföldön. Péter a bibarcfalvi Cséki Major tulajdonosa, Lóránt pedig a Kongófa Farmé. Családjukkal együtt mindannyian elkötelezettek az őshonos állatok tartása mellett. Minél több ilyen csillogó szemű fiatal kellene, hogy megmaradjanak és éljenek a falvaink. De ehhez az is kell, hogy egyre többen megtapasztalják azt, hogy bár könnyebb a szupermarketek polcairól beseperni az árut a bevásárlókosárba, a helyben termett zöldség, gyümölcs és szabadon tartott állat húsa összehasonlíthatatlanul finomabb, értékesebb.

Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Instagram