Ez egy igazán csokis süti, amelyből a lisztet kispóroltam, és a nagyját mandulaliszttel pótoltam. Az élvezeti értékéből semmit sem vett el sőt, szerintem jobb lett tőle. Picit morzsálódósabb is, az igaz. De nem vészesen.

Azt szeretem benne, hogy a rétegek közé zsírpapírt rakva prímán eláll a hűtőben, akár hetekig.

Számomra inkább adventi sütemény-a gyömbér miatt-de farsangban sem fogja visszautasítani senki.

Hozzávalók: 25 dkg vaj

15 dkg nádcukor

10 dkg cukor

6 tojás

15 dkg tejcsokoládé

10 dkg étcsokoládé

25 dkg mandulaliszt

10 dkg liszt

1 kávéskanál gyömbérpor

2 teáskanál sütőpor

A tetejére: 20 dkg étcsokoládé

2 evőkanál olaj

5 dkg mandulalapka

Ha a csokis a kedvenced:

  1. Csokis-rumosmeggyes rugelach
  2. Gesztenyés alagút csokival, rumos meggyel
  3. Csokis cookie tahinivel, zabpehellyel

Elkészítése

  1. A vajat kikavarjuk a kétféle cukorral, Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd az olvasztott csokoládét, a gyömbérport.
  2. Belekavarjuk a mandulalisztet, a lisztet és a sütőport.
  3. Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe öntjük. 180 fokon megsütjük.
  4. A mázhoz a csokit gőz fölött megolvasztjuk, elkavarjuk az olajjal. A kihűlt süteményre kenjük.
  5. Megszórjuk mandulalapkával. Kockára vágva tálaljuk.

Megjegyzés: Kiadós, sokáig elálló sütemény.

Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram