Megjelenítve: 11 -20 / 302 eredményből

Fahéjas keksz karácsonyi mintával

Még a nyáron, Lengyelországban vettem a karácsonyi mintás sodrófát, eddig kellett várnom, hogy kipróbálhassam. Fahéjas kekszet sütöttem elsőre, igazán finom, ropogós lett, a téli teázások méltó kísérője. De egy pohár …

Lengyel almás sütemény-szarlotka

– Ha Gdansk-ba mentek, ki ne hagyjátok Torunt!-kötötte a lelkünkre egy lengyel utazó, akivel egy kastélyszálló kertjében elegyedtünk szóba a nyáron. Ő a párjával éppen egy kéthetes romániai túrára tartott …

Fűszeres, illatos brownie fügével, karob sziruppal

Sima brownie-t szinte sohasem sütök. Mindig kerül bele ez, az: gyümölcsök, magvak, fűszerek. Most a fügéé volt a főszerep, a gyümölcs egyenesen Felvidékről érkezett, D. testvériskolai kapcsolatainak köszönhetően. Ezúttal Modica-i …

Szilvás tejpite (Far Breton)-finomság Bretagne-ból

Ez egy nagyon egyerű szilvás sütemény Bretagne-ból. Gyakran készítik aszalt szilvával, de frissel is jó lesz. Tulajdonképpen néhány hozzávalós sütemény, ám bőségesen mérik hozzá a vajat és a tejet, hiszen …

Zöldcitromos pite-egy amerikai klasszikus

Az ún. Key Lime Pie Amerika ikonikus süteménye, Florida állam hivatalos desszertje. Ott Key lime-ot használnak hozzá, ami egy aromásabb lime-fajta. Régóta el akarom készíteni és pont egy olyan időszakra …

Bajor sós perec-falatkák

A sós rágcsálnivalók nálunk mindig nagyot mennek. Ennek a receptnek a hagyományos perec-változatát feltettem egyszer a blogra, de azóta elkészült ez a falatka-változat is, és mondhatom, nagyon népszerű volt. Így …

Pohárkrém cseresznyével, tökmaglisztes piskótával

Olyan rég készülök ezt a receptet megosztani, mindjárt lejár a cseresznye-szezon. Csak azért teszem fel most mégis, mert 1. a héten vettem még a piacon pazar magyardécsei cseresznyét, 2. más …

Cseresznyés-mandulás morzsasüti pisztáciával

Annyiféle, és olyan finom cseresznyék vannak mindenfelé, hogy ihaj! Idén különösen sokféle desszertet készítettem vele, nem tart addig a cseresznye-szezon, hogy mind megosszam! Most a fb-szavazáson erre a sütire esett …

Mandulás-zabpelyhes egyszemélyes morzsasüti eperrel

Az eperszezon végére egy igazán egyszerű és egészséges desszertet hoztam. Az se búsuljon, aki már nem jut eperhez-itt, Székelyföldön még most érik a helyi-mert más bogyós gyümölcsből is remek lesz. …

Kókuszos-fehércsokis blondie eperrel

Ha van brownie, lennie kell blondie-nak is. A szőkékre is gondolni kell! Eperrel, fehércsokival, kókuszreszelékkel készült ez a blondie, ugyanolyan könnyedén, ahogy a brownie-k készülnek. Nincs külön habverés, csak némi …

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram