Én már az ünnepi menün agyalok és ez a lazac valószínű sorra kerül majd. Látszólag sok hozzávalós, ezért talán bonyolultnak tűnik elsőre, de nem az. Időben is hamar elkészül és …

Gasztronapló gyermekeimnek, magamnak, bárkinek
Én már az ünnepi menün agyalok és ez a lazac valószínű sorra kerül majd. Látszólag sok hozzávalós, ezért talán bonyolultnak tűnik elsőre, de nem az. Időben is hamar elkészül és …
Ahogy haladunk előre a télben egyre jobban kívánom a harsogó, zöld ételeket. Lassan minden érzékszervünk, testünk-lelkünk a tavszra vágyik. Tudom, hogy február, hol a nyár, edukálom is magam arra, hogy …
Olyan szép, roppanós zöldbabokat lehet most kapni, érdemes főszereplővé előléptetni őket. Nekem most édesanyám küldte a kertből, olyan zsengék voltak, hogy szinte nyersen is meg lehetett volna enni. Parmezánnal megszórva …
A legnagyobb palóc, Mikszáth Kálmán tiszteletére alkotott leves a magyar konyha ikonikus fogása lett. Az eredeti, Gundel-féle változat mellett még sokféle palócleves készül a magyar konyhákban. Az étel eredetileg ürühúsból …
A legegyszerűbb húsételek egyike az egészben sütött hús. Nem szárad ki, tetszés szerint szeletelhető. A maradékot másnap szendvicsbe is pakolhatjuk. A baconos zöldbab pedig még a legelvetemültebb zöldségutálókat is meggyőzi. …
Májusban már nagyon aktuális a fagyasztó kiürítése. A régiek át kell adják a helyüket az újaknak. Egy ilyen válogatás eredményeképpen született ez a fogás. Hétköznapi, házias, ízes, laktató. Nagy előnye, …
Egy színpompás őszi saláta mindössze négy összetevőből. Beledobálok mindent egy tűzálló edénybe, meglocsolom olívaolajjal és betolom a sütőbe. Laktató, egészséges saláta sül ki belőle, ami önállóan is megállja a helyét, …
Nálunk ez az alaprecept. Legtöbbször ceruzababból készítem, ami a szüleim kertjéből kerül a fagyasztónkba. Persze nyáron, frissből az igazi, de az az igazság, hogy az év nagy részében fagyasztottat használok. …
Egy nagyon egyszerű recept, de a lényeg a részleteben rejlik. Igazából a gremolata-t szerettem volna kipróbálni. Olasz recept, citromhéjból, fokhagymából és petrezselyemzöldből áll. A háromféle illóolaj különleges, erőteljes elegyet alkot, …
Kalandvágyból pácolt heringet vettem, de annyira erőteljes íze volt, hogy úgy tűnt, csak fűszerként fogjuk elfogyasztani mg-nyi adagokban. Ekkor ötöltem ki, hogy krumplis halfasírt lesz belőle. Bevált. A főzelékek pedig …