Ilyen az, amikor két különálló desszertet összeházasítunk, így mindkét desszert-a pite és a panna cotta krém-előnyeit élvezhetjük egyszerre. Kevés cukrot használtam, így igazán érezhető, élvezhető mind a tejszín, mind pedig …
tavaszi ételek
Spárgakrémleves baconnel, fürjtojással
Itt a május, hagyományosan a spárga hónapja. Idén azonban már áprilisban örvendhettünk neki, az időjárásnak köszönhetően. S kedvenc, kézdiszentléleki spárgásaim azt mondják, hogy a korai kezdés ellenére, remélhetőleg június közepéig …
Tavaszi saláta sült zöldségekkel, májusi pereszkével
Ez volt az idei, húsvéti salátánk a bárány mellé. Először többféle zöldséget akartam hozzá használni, de a húsvéti bevásárlást kicsit eltoltuk és a végén már majdnem üresek voltak a zöldséges …
Céklalében pácolt tojás sonkás, tormás töltelékkel
Ha máris kezdődik a „jajmitkezdjekarengetegfőtttojással” időszak, akkor adok egy tippet, amivel időt lehet nyerni. A pácolt tojásnak úgyis kell néhány nap, amíg elnyeri a szép színét, addig is ehetjük a …
Pisztáciás babka-az ünnepi asztal főszereplője
Évek óta babka-lázban égek, szeretem ennek a nem pontosan beazonosítható eredetű (zsidó, lengyel, ukrán) kalácsnak mind az édes, mind pedig a sós verzióit. Szerintem nem bonyolult, könnyebb elkészteni, mind a …
Bárány mentaszósszal-egy angol klasszikus
Már többször elmeséltem, hogy én sokáig, egészen a gyermekeim kiskoráig nem szerettem a bárányhúst. Ők pedig egyáltalán nem követtek engem ebben és nagyszülőknél, nyaralásokon, vendéglőkben simán bárányt kértek, ha volt …
Kucsmagomba krém tökmagliszttel
Én nagyon szeretem a mártogatókat, kencéket, ezért mindig újakon töröm a fejem. Volt még kucsmagomba a tavalyról a fagyasztóban, ami túlzás, mert kaptam egy fülest, hogy már az újak is …
Tormás krumplikrémleves füstölt lazaccal
Amikor ezt a levest kitaláltam, fáradt, időhiánnyal küszködő anyukákra gondoltam elsősorban. Ez a leves egy végtelenül egyszerű krumplikrémleves, amit tormával tuningoltam pikánsra. A többi már csak hozzávalók és kreativitás kérdése. …
Rebarbarás mini galette pisztáciával
Még mindig tart nálam a brontei pisztácia és a pisztácia láz. Az utolsó csomag pisztáciát bontottam fel a napokban és már előre fáj a szívem, hiszen ki tudja, mikor jutok …
Citromos-spárgás bárányragu sült puliszka kockákkal
Gombhoz a kabát-ilyen étel ez. Múlt hétvégén az olaszteleki Dániel-kastályban ebédeltünk. A pisztrángfilé mellé „polenta gnocchi” volt. Az elnevezés tulajdonképpen kockára vágott és zsiradékon megsütött puliszkát takart. Mikor elém tették, …