Azt hihetnénk, hogy itt a tonhal a főszereplő, pedig nem. A prímet a vékonyan szeletelt, fűszeres vajjal összeragasztott édesburgonya hasábok viszik. Az ilyen módon sült burgonyát Anna-burgonyának hívjának, ám az …

Gasztronapló gyermekeimnek, magamnak, bárkinek

Azt hihetnénk, hogy itt a tonhal a főszereplő, pedig nem. A prímet a vékonyan szeletelt, fűszeres vajjal összeragasztott édesburgonya hasábok viszik. Az ilyen módon sült burgonyát Anna-burgonyának hívjának, ám az …

Tonhalat leginkább konzerv formájában fogyasztunk, vörös tonhalhoz ritkábban jutunk hozzá és az ára sem túl barátságos. Bár, ha azt vesszük, hogy ebben nincs szálka egyáltalán, talán néhanapján belefér. Volt itthon …

A nyár kedvencei a könnyen, gyorsan elkészíthető ételek, amelyek ráadásul egészségesek, színesek s még izgalmasak is. Ez az étel minden kritériumnak megfelel. A rizs elkészítésével kell kezdeni, a hal és …

Tonhal filéhez ritkán jutunk. Ehhez el kell mennünk egy nagyobb városba, és ott sincs mindig. Talán még egyszer Olaszországban vettem és készítettem, de az más bolygó ilyen szempontból. Mivel nemes …