Tulajdonképpen lávasütit szerettem volna készíteni, és ez a recept az is, csak nem jött össze. Nyilván a saját sütőre kell eltalálni az optimális hőmérsékletet. Nekem elsőre adott volt a láva effektus, de kívül széttört a süti. Másodikra pedig már eltűnt a láva. De sebaj! A süti azért még nagyon finom, ezért megörökítettem. Hogy emlékezzek rá, hogy gyakrabban készítsek csokis dolgokat, ha már úgyis azzal riogatnak, hogy eltűnik a csoki. Másrészt a ribizliket is eszembe akartam vésni. Eddig csak leszemelve fagyasztottam le, pedig mekkora ötlet a szárán hagyni! Télen kiválóan lehet vele dekorálni, a csoki mellett a háromféle ribizli maga a tökély.
Hozzávalók: 2 ek kakaópor
10 dkg vaj
12 dkg étcsoki
2 tojás
2 tojás fehérje
10 dkg cukor
10 dkg darált mandula
Elkészítés: A csokit a vajjal együtt közepes tűzön felolvasztom. Hagyom kihűlni. A tojásokat a cukorral habosra keverem. Hozzáöntöm a csokis vajat, majd a mandulát és 1 ek kakaóport.
A szuflé formákat kivajazom, kakaóporral meghintem. A sütőt 160 fokra előmelegítem.
A csokis masszát elosztom a formákban és a recept szerint 12 percig sütöm. A valóságban ki kell tapasztalni.
A kész sütikéket kiborítom a formából és savanykás gyümölcsökkel, nyáron fagyival tálalom.