Ez a mindössze 5 hozzávalóból álló desszert a legbrutálisabb csokitorta, amit valaha ettem! Mandulaliszttel készül (tehát gluténmentes), a mandula és a csoki pedig verhetetlen páros mindig!

Nevét Capri-szigetéről kapta, de népszerű Nápoly környékén és a Sorrento-i félszigeten egyaránt. Több legenda is fűződik a Torta Caprese eredetéhez. Egyik szerint a nápolyi király osztrák hitvese Sacher tortára vágyott és ez  a helyi, mandulalisztes változat teljesen lenyűgözte. Egy másik változat szerint Al Capone-nak készült a desszert, de a cukrász izgalmában kifelejtette belőle  a lisztet.

Akárhogy is történt, az eredmény ízorgia, amit a délolaszok még tudnak fokozni, ők ugyanis rendszerint egy kupica limoncello-val fogyasztják.

Mostanában éppen a titokzatos Elena Ferrante által írt regényfolyamot, a Nápolyi regényeket olvasom és a belőle készült sorozatot, a Briliáns barátnőmet nézem. Ha valaki hamisítatlan délolasz életérzésre vágyik, szívből ajánlom! Folyton sasolom, hogy a filmbeli Solara cukrászdában felbukkan-e a Caprese torta, de eddig még csak a cannolo-t láttam.

Hozzávalók: 25 dkg mandulaliszt

25 dkg cukor

25 dkg étcsokoládé

19 dkg vaj

5 tojás

csipetnyi só

Elkészítése

  1. Az étcsokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk.
  2. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A cukor felét fokozatosan a habhoz adjuk.
  3. A puha vajat habosra kavarjuk a cukorral. Egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat, majd a kihűlt, olvasztott csokit is.
  4. Belekavarjuk a mandulalisztet, majd óvatosan a tojáshabot.
  5. 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt megsütjük.

Megjegyzések

  1. Fontos, hogy a torta belseje szaftos, krémes maradjon (mint a brownie-nál), ezért ne süssük túl.
  2. Nem kell sütőpor bele, de a tojáshab tésztába keverésénél vigyázzunk, hogy ne törjön össze (mint a piskótánál).
Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram
Verified by MonsterInsights