Kedvenc lencsesalátám, pedig sokfélét készítettem már, például ezt vagy ezt .

Lehet meglepő, hogy konzervből készítem, de az időspórlás mellett az is mellette szól, hogy így biztos tökéletes állagúak lesznek a lencseszemek. A szárazlencsével már sokszor megjártam, hogy mire megfőtt, a héja lejött.

Az is mellette szól, hogy gyerekjáték elkészíteni, egy fapados menedékházban is összedobható.

Ezzel kívánok minden kedves Olvasómnak sikeres, boldog új évet! Örüljetek egymásnak és főzzetek finomakat! BÚÉK!

Hozzávalók: 1 drb 40 dkg -os lencsekonzerv

                             só, bors

                            1 kis lilahagyma

                            3 evőkanál mustár

                            késhegynyi porcukor

                            1,5 dl olaj

                            tárkony

                            1 kávéskanál tárkonyecet

Elkészítése

  1. A lencsekonzervet leszűrjük, átmossuk. A hagymát apróra vágjuk, a lencséhez adjuk.
  2. A mustárhoz adjuk a sót, borsot, porcukrot és cseppenként az olajat, mintha majonézt kavarnánk.
  3. Ecettel, tárkonnyal ízesítjük és a lencsével összekavarjuk. Legalább egy órát állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek.

Megjegyzés: Előző nap is elkészíthetjük, hideg helyen tároljuk.

Please follow and like us:

Ajánlott receptek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram