Megjelenítve: 1 -10 / 17 eredményből

Tavaszváró zöld smoothie

Bár az időjárás éppen bekeményít, egész lényünkkel a tavaszt lessük már. A természetben a duzzadó rügyeket, az első virágokat. A piacon, üzletekben pedig a zöld színű gyümölcsöket, zöldségeket. Így esett, …

Gyömbérshot kurkumával

Olyan büszke voltam magamra, hogy egész télen nem ért utol semmiféle kórság. Aztán ez a ravasz tavasz csak kifogott rajtam. Izomfájdalmakkal kezdődött, majd fejfájással, hőemelkedéssel folytatódott. Reszkettem, mint a nyárfalevél. …

Mangós shake maracujával

Télen a smoothie-k mellett jólesik néha egy-egy tejes turmix, shake. Főleg vasárnapi reggelik mellé ajánlom. Azt mondja a férjem, hogy ezért megéri elzarándokolni vasárnap, reggeli előtt a Manó fagyizóba. Ha …

Málnás dinnye smoothie

Hú, mindjárt eltelt az augusztus fele, s én még egy blogbejegyzést sem írtam. Pedig magammal vittem a laptopot a nyaralásra, voltak is előkészített anyagaim, mégse tudtam rászánni magam. Túl fáradt …

Málnás-őszibarackos smoothie

A hétvégi reggelekben a lassúság a legjobb. Nem sietünk sehová, így akkor kelünk, amikor akarunk, akkor reggelizünk, amikor akarunk. Megvárhatjuk a hétalvókat és akkor egyyütt reggelizik a család. A smoothie-t …

Bodzás eper smoothie

Itt az eper, lassan nyílik a bodza virága, percek alatt ilyen szuper itóka készülhet belőle. Én naponta többször is meg tudnám inni! Ha nem szoktál reggelizni, ha nincs időd levest …

Bazsalikomos körteturmix kesudióval

Édes, krémes, tápláló finomság a nap bármelyik szakára. Nálunk mindig nagy lelkesedéssel fogadja a család a smoothie-kat, turmixokat. Akármilyen nagy munkában vannak, azért egy smoothie lecsúszik akkor is, ha éppen …

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram