
Itt a november, már érezzük a tél szelét. Számomra ekkor jön el a fajsúlyosabb ételek ideje. Vadhúsokkal, testes vörösborral kísérletetzem, a végeredmény mégis könnyedebb lett, hiszen kevés húst használtam.
A vörös áfonya kiemeli a boros szósz vörös jellegét. Ezért ünnepi alkalmakra is ideális fogás született.
Szerintem randiételnek is javasolható. Már a látványa is afrodiziákum. 🙂

Hozzávalók
A tésztához: 1 tojás
25 dkg liszt
kevés víz
A töltelékhez: olaj
1 kis hagyma
2 cikk fokhagyma
20 dkg darált őzhús
1 dl burgundi bor
só, bors
borókabogyó
2 evőkanál tejföl,
1 teáskanál mustár
A szószhoz: 3 dkg vaj
1 kis salotta hagyma
2 cikk fokhagyma
2,5 dl burgundi bor
só, bors
borókabogyó
1 evőkanál étkezési keményítő
A tálaláshoz: vörös áfonya (fagyasztott/vízben eltett)
csombor

Házi tésztát ennél?
- Bazsalikomos ravioli vadgombával, fürjtojással
- Édesburgonya gnocchi sajtszósszal
- Käsespätzle-a sajtos tészta németül

Elkészítése
- A töltelékhez a hagymát apróra vágjuk, az olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a fokhagymát, majd az őzhúst. Fehéredésog kavargatjuk, majd felöntjük a borral.
- Sózzuk, borsozzuk, puhára pároljuk. Ha kihűlt, elkavarjuk a tejföllel és a mustárral.
- A tésztához a tojást kissé felverjük, összegyúrjuk a liszttel. Kevés vizet adhatunk hozzá. Fél órát pihentetjük, majd vékonyra kinyújtjuk.
- A töltelékből teáskanálnyi adagokat rakunk a tészta egyik felére. Ráhajtjuk a másik felét, derelyevégóval kivágjuk. Sós vízben kifőzzük.
- Közben elkészítjük a szószt: A hagymát nagyon apróra vágjuk, a vajon megpároljuk, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, felöntjük burgundi borral.
- Sózzuk, borsozzuk, borókabogyóval ízesítjük. Kevés szószban elkavarjuk a keményítőt, besűrítjük vele a szószt.
- Az őzraviolit a vörösboros szósszal, vörös áfonyával tálaljuk.
