Megjelenítve: 1 -10 / 26 eredményből

Szilvás-fügés croissant felfújt-őszi kényeztetés

Egy újabb maradékmentős ötlet: ha már száradt a croissant (vagy a kifli), van egy kevés szilva/füge otthon, ami már kezdett lágyulni, remek alkalom, hogy felfújtat készítsünk. A croissant felfújt elegáns, …

Szilvás tejpite (Far Breton)-finomság Bretagne-ból

Ez egy nagyon egyerű szilvás sütemény Bretagne-ból. Gyakran készítik aszalt szilvával, de frissel is jó lesz. Tulajdonképpen néhány hozzávalós sütemény, ám bőségesen mérik hozzá a vajat és a tejet, hiszen …

Pohárkrém sült szilvával

A sült gyümölcsök nagy jolly jokerek, hiszen önmagukban is különlegesen finomak, de sok desszert alapanyagai is lehetnek. Sült gyümölccsel nincs rossz desszert, de mind közül a szilva az egyik nagy …

Szilvás-fügés krémpite-őszköszöntő finomság

Szilvás sütit terveztem sütni, de mire odajuttam, megfogyatkozott a szilva. Szerencsére volt itthon néhány szem füge, így azzal pótoltam a hiányt. Szerintem jól állnak egymásnak. Ezt a fajta krémpitét szeretem, …

Mákos sütemény ringlószilvával

Olyan kevés ételt készítünk ringlószilvával, pedig nagyon finom gyümölcs. Én főleg kissé éretlenül szeretem, amikor még kemények a szemek, a gyümölcs pedig inkább savanykás, mint édes. Egy jó ringlószilva sokszor …

Sertésszűz szilvaszósszal, kürtőskaláccsal

Hú, ezt a receptet a tavalyi szezonban is elfelejtettem megosztani, s most is majdnem elkéstem. Pedig elegáns, nem is nehéz, kicsit talán meghökkentő. A szovátai Kicsi gombában ettem először kürtőskalács-hús …

Rozmaringos panna cotta szilvaszósszal

A rozmaringos panna cotta ötlete egy filmből származik. A Toszkána című film dán filmnek eléggé sok klisét tartalmaz, de talán egyszer meg lehet nézni, ha nincs jobb ötletünk. És, ha …

Aszalt szilvás csirke-Kövi Pál nyomán

Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvében Majorsághús szilvával néven szerepel ez az étel, román receptként. Egyszerűségében tökéletes fogás, kicsit édeskés ízvilágú. Én egy kicsit alakítottam a recepten, soknak találtam hozzá …

Szilva kéksajttal, leveles tésztában

A leveles tészta-jolly joker. Ezt már sokan elmondták, én is néhányszor. De tényleg jó, és olyan sokféleképpen használható. Például camambert-el, körtével, vagy céklával. De édesen is jó, lásd a gyors szilvás pitét, vagy …

Őszi saláta makrélával, szilvával

A salátakészítésnél nyugodtan szabadjára engedhetjük a fantáziánkat. Nekem a legfontosabb szempont a szezonalitás, de szeretjük, ha a zöldségeken kívül valamilyen fehérjeforrás-most: makréla-valamint gyümölcs is gazdagítja tányérunkat. Fontos még az öntet: …

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram